Fehér Miklós      

.:: Főoldal ::. .:: Tartalom ::. .:: Partner ::. .:: Kapcsolat ::.




In Memoriam
Fehér Miklós
magyar válogatott labdarúgó
1979. július 20. - 2004. január 25.


24 éves korában a Guimaraes elleni bajnoki mérkőzésen váratlanul összeesett, s az orvosok már nem tudtak segíteni rajta


Fehér Miklós Fehér Miklós a Győr saját nevelésű játékosa, az ETO színeiben mutatkozott be a magyar élvonalban. 1997 végén, tizennyolc évesen igazolt Portugáliába, a nagymúltú FC Porto csapatába. A kezdőcsapatba azonban nem fért be, így két kisebb csapatban is szerepelt kölcsönjátékosként. Mind a Salgueirosban, mind pedig a Bragában is meghatározó emberré tudott válni. Ezt követően visszakerült a Portóhoz, ahol a 2001-02-es szezonban a juniorok között készülhetett és játszhatott, mert nem akarta meghosszabbítani szerződését. Egy év bizonytalanság után a magyar csatár a nagy rivális Benficánál kötött ki, ahol több-kevesebb játéklehetőséget kapott. Az utóbbi időkben egyre kevesebbet, ezért ismét éppen klubváltás előtt állt.
Fehér Miklós huszonöt alkalommal szerepelt a magyar válogatottban - debütálására már portugál légiósként került sor -, ezeken a találkozókon hét alkalommal volt eredményes. Bár a keretnek immár évek óta tagja volt, mégsem sikerült kiharcolni az állandó tagságot a nemzeti együttes kezdőcsapatában. Portugáliában egyszeres bajnoknak és kétszeres Szuperkupa-győztesnek tekinthette magát. Forrás: Nemzeti Sport


Klubjai:
Benfica
FC Porto
Győri ETO
Salgueiros
Sporting Braga


Honlapok:
Hivatalos honlapja
Benfica lap
Győri ETO lap


Cikkek:
Elhunyt Fehér Miklós, a Benfica csatára
Fehér Miklós utolsó mosolya




Videók





Copyright © In-memoriamlap      Hibabejelentő 

Statisztika: in memoriam, emlék, memoriam, memo, memoár, emlékhely, virtuális emlékhely