In Memoriam
Jeszenszky Béla Tibor - Flipper Öcsi
zenész, énekes
1962. 05. 29 - 2008. 11. 25
46 éves korában hunyt el a Fejér megyei Szent György Kórház intenzív osztályán
1962. május 29-én született Dunaújvárosban. 1982-ben a Hungária zenekar tagja lett. Az Aréna című albumom mutatkozott be, a Flipper című dalban. 1983-ban miután feloszlott a Hungária, a Dolly Roll tagja lett. Legnagyobb slágerei az Arrivederci Amora és a Gina voltak, de több nagyszerű dal is fűződik a nevéhez, mint a Link a lány, a Si-bap-bap-du-bap, Kolibri Panzió, Bossa Nova Senorita, Oh-la-la és még sok más remek felvétel. 1987-ben Zsoldos „Dedy” Gáborral együtt kiléptek a Dolly Rollból, hogy azután Kisszabó Gáborral az Első Emelet basszusgitárosával megalapítsa a STEP együttest. Tagok voltak még Fehér Attila (gitár) és Popper Péter (billentyűs hangszerek). 1989-ben kilépett a STEP együttesből, majd néhány évnyi szünet után szólókarrierbe kezdett. 1991-ben jelent meg első szólólemeze, Homokot szór a szemembe címmel. 1993-ban újabb albummal jelentkezett, Más leszek én elnevezéssel. 2001-ben tért vissza a magyar könnyűzenei életbe, Tedd a szívedre a kezed című albumával. Olyan régi nagy slágerek is szerepelnek a korongon, mint a Bossanova Senorita és a Kolibri Panzió.
Forrás : Zene.hu
Együttes Honlapok:
Hungária lap
Dolly Roll honlap
Step együttes honlapja
Honlapok:
Flipper Öcsi búcsúdala - videó interjú
Ki segíthet Flipper Öcsin? - videó interjú
Képek
Képek a temetésről
Diszkográfia
Legismertebb dalai:
Arrivederci Amore
Gina
Homokot szór a szemembe
Tedd a szívedre a kezed